Skip to content
Versenyzők PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gaby   

Az elmúlt 20 évben a Bonita TSE. sok tehetséges versenyző párost nevelt a magyar táncsportnak. A legelső általunk irányított gyermek generáció ma már egyetemi tanulmányait fejezi be.

Ebbe a csoportba soroljuk azokat a gyermekeket és fiatalokat, akik már rendelkeznek versenykönyvvel, illetve elindultak és folyamatosan részt vesznek a Magyar Táncsport Szövetség klubközi versenyein.

Standard és latin-amerikai táncokat tanulnak, általában heti két alkalommal, 120 percben. Ezen a szinten már különös hangsúlyt kell fektetni a fizikai kondícionálásra, a speciális feladatatsorok, forgáskombinációk, egyensúly- és tartásjavító gyakorlatok nyomatékosítására. Minden táncospár saját sorozatait kondícionálja, irányított, vezetett edzés keretein belül.

Az év során gyakran találkozhat velük a nagyközönség, hiszen az együttes rendkívül népszerű, szép számmal kapunk meghívást különböző vállalati, kulturális vagy egyéb rendezvényekre. 

Különös büszkeség számunkra a versenyzőkből összeállított formációs csapat, amely immár rendszeresen gyönyörű és sikeres koreográfiákkal örvendezteti meg a táncbarát közönséget és vesz részt a Formációs Magyar Bajnokságon.

Helyszín : Bányatröszt épület, előadóterem

Időpont : hétfő, szerda 18.00- 20.00

Trénerek : Lunk Gabriella és Zsoldos Géza

 

 
Ma 2018. 4. 23, hétfő, Béla napja van.
Holnap György napja lesz.

Facebook

Visszaszámlálás!

BONITA BÁL 2018
2018.03.10
19:00

Countdown
abgelaufen!

Seit
43

Tagen és 07 Std. : 59 Min.: 28 Sek.

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?